Balaton, déli parti portya

2009 április 23. | Szerző: jerrycomovie |

 A.-val leugrottam Húsvétkor Balcsira. Az ő nyaralójukba. Kissé borzongtam, mert előre leszögezte, ott tévé nincs… Könyvet vittem. Mondta hol voltunk, két napig emlékeztem is, de a város, ill. falunévmemóriám gyatra.

A szomszédja nevére még emlékszem azért. Az arc nem ihatott, mert szarakodott a gyomra. Nem irigyeltem. A vidéki élet rákfenéje, hogy inni kell. Nem volt nap, hogy ne csúszott volna a rövid házipálesz. Nem ám bolti szar, hanem rendes, házira főzött, baráti cucc. 50 és 70 fok között. Az a fajta, amitől a gyomrod másnap nem ég.

MARCALI! (Most ugrott be, hogy az mellett voltunk, egy kis falucskában. Talán pár utcával nagyobb, mint Szentantalfa(sz), ahol nekünk van nyaralónk. A helyi zöldséges bót nem volt olcsóbb, mint egy pesti kisáruház. A kesudióból nem is vettem…

A háznak emelete is volt. Az volt az én szobám. A franciágy közepén mélyedés. Reggelre beállt kicsit a derekam. Kezem elfagyott. Másnap este már dupla ágyneművel vérteztem fel magam.

A. főzött, sütött. Az élete a konyha. Vállal konyha kiépítést is. Megtervezi  a bútort, megcsinálja, vagy megveszi és összerakja, felépíti. Készített a kerti teraszra is padokat. Nem tetszettek… Mint kiderült, az első famunkái, de még egyben voltak. Így már szimpatikusabb volt az a pár rusztikus fadarab.

A pálesz jól fogyott. Három napot voltam lent és a tévé nem hiányzott.

A könyvet viszont azért kiolvastam.