Víz az asztalon

2009 július 3. | Szerző: jerrycomovie |

 Van úgy, hogy valamiért nem müködik. Keresed rá a választ… kiutat, hogy lehessen, mégsem lehet. Nem a te hibád.

Azt hiszed, müködni fog. Te akarod is. Józan eszed tudja: Te és Ő az két világ.

Kiöntessz egy pohár vizet az asztalra, hogy benne lásd. Az arcát.

De nem csak azt látod, hanem egy életet. Pont, akár egy üveggömbben. Belenyúlnál és magadhoz húznád. Mert kell… Mert…szereted.

De szereted valójában, vagy csak… szereted?

A szerelem annyi féle, ahány ember érzi, amennyi ember iránt.

Szeretheted úgy is, hogy nem vagy szerelmes. De szerelmesen könnyebb.

Néha, nem tudod, mikor léped át a keskeny partot, melyet a tenger két oldalról ölel körbe és neked óvatos léptekkel át kell haladnod a szeretetből a szerelembe.

Nehéz, ha nem első látásra szerelem.

Harcolsz ellene. Nem véres csatát vívsz, épp csak meggyőznéd az eszed, hogy nem hiányzik neked sem ő, sem az egész, ami vele jár.

Kitalálsz vélt és valós hibákat, amikbe beleköthetsz, mert nem érezheted azt, amit érezni akarsz.

Agyad és szíved akár egy mérleg, amely sosem egyensúlyozható ki teljesen.

A víz pedig lassan szétterül az asztalon. Te belenézel, hogy lásd.

Dohányzik… utálod a cigarettát… nem is szép… erősen markolod ezt az érzést, miközben lassan nem tudsz elképzelni nála gyönyörűbbet… buta…de tudod, hogy ez sem igaz… nem elég csinos… miközben karjaidba zárnád órákra… napokra… egy életre… problémás… és meg akarod mindet oldani… nyafog… de úgy érzed, nem tudsz ezzel sem betellni… fiatal… holott te vagy öreg… nem akarod őt… de mégis.

– Szerelmes vagy belém? – kérdezi, incselkedve, de szemében apró, mohó lángok izzannak.

Nem akarod megsérteni, de hazudni sem akarsz, mert az is sértés. Szereted… hisz lehetetlen nem szeretni… mégis, nem tudod, azt érzed-e, amit az irodalom, az élet, a világ csak SZERELEMNEK nevez.

Érezted már, de az nem ilyen volt. Mert nem lehet ugyanoolyan két szerelem… mert másokról szól.

Ha ugyanazt éreznéd többek iránt szerelem alatt, akkor valószínüleg, egyikükbe sem voltál szerelmes.

Nem érezheted azt az egyik iránt, amit majd a másik iránt is fogsz.

– Szerelmes vagy belém?

Tudod, hogy igen. Talán. Legalábbis… inkább igen, mint nem. Szeretned kell, hiszen csak őrá gondolsz. A könyv, amit a kádban fekve lapozgatsz, 2-3 oldalt is elöreugrik, mire vissza kell lapoznod, hogy lásd, mi történt.

A buszon elbambulsz és őt keresed a többi utasban.

Látni akarod. Akkor is, ha csak pár percre.

– Szerelmes vagy belém?

Nem tudod kimondani… Sebeztek már meg és nem akarod a szívedet páncél nélkül szabaddá tenni. Mondhatnád: – Igen! Szeretlek! Nagyon szeretlek! – de félsz, hogy nem viszonozná, csak nevetne rajtad. És az jobban fájna mindennél… mindennél…

Kiöntöd a vizet az asztalra. A pácolt fán egyenletesen szétterül. Ő veled szemben ül és amíg nem mersz a szemébe nézni egyenesen, addig a tükörképét vizslatod.

Átnyúlnál az asztal felett és magadhoz húznád. Megcsókolnád… vagy…

– Szerelmes vagy belém?

…megcsókolnád… vagy… csak azt suttognád: -Igen! Szeretlek!