Ó, de múló álom, vagy te élet,
Ó, megannyi buta pillanat,
Összenevettünk, de belül keserűség,
Marta már a hangodat.
Füleltem kissé, kerestem a választ,
Ha fejed rámhajtottad, vállam adott támaszt.
Könnyeidet ittam, fájdalmadat ettem,
Nem voltam az ki kellett,
Hát rongy ember lettem…
Ez van, ez az élet!
Megtanultam tőled, kellett ez a lecke.
Mégis, ha rád gondolok, úgy érzem,
A szívemnek nem kell más, csak TE!