BKV, pisi és egy kis ü(s)ti

2009 május 17. | Szerző: |

 Éjszakában dolgozom, így találkoztam hasonló esetekkel:


Két gyökér hajnali részeg paraszt (Ha olvassátok, a kurva anyátokat!) az éjszakai járatot tekintette nyílvános vécének és amikor a buszsofőr szóvátette, hogy ne ott végezzék a szükségletet – gondolom, nem éppen szalonképes szavakkal persze – a két féreg nekitámadt, lelökte a buszról és ezzel kórházba jutatta a férfit.


Én, részemről eléggé elvakult vagyok az ilyen részegen a világot leszaró senkiháziakkal szemben. Ha elkapnám őket, simán a nyakukba vágnék egy-egy évet, meg kb. félmillió forintot, büntinek – a sofőrnek adva, nem benyelve, mint ahogy a bírságokkal szokták – hogy tanuljanak az esetből.


Nem azért, mert ittak és jól érezték magukat. Bár, aki a buszon huggyozik, az ahhoz is tuskó, hogy jól érezze magát.


Azért büntetném meg őket ilyen erőssen, mert azzal a lehuggyozással egyszerre leszarták a köz mindennapi járművét, amellyel eljutunk dolgozni, az orvoshoz, az iskolába.


Ez a két szemétláda, nem elég, hogy hajnalban részeg nem otthon feküdt és fingotta szét a szobáját, hanem használt valamit, amire nem vigyázott, amit megszentségtelenített.


Nem hiszem azt sem, hogy jegyük lett volna.


Mi joga van két szarházinak azt tönkretennie, amit te, és, a szüleink, gyerekeink használni fognak másnap?


Ez a két pondró nincs tisztelettel sem a dolgozó emberre, aki elvitte a seggüket A pontból B-be, sem azokra, akikkel egy országban, városban együtt él.


Én az ilyen embereket nagyon megbüntetném, hogy érezzék a súlyát: Együtt élni!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!