Állandósul?

2009 július 6. | Szerző: jerrycomovie

 Ma is bejött a kis drágám. Tegnap egy melegbuli közepében állta a sarat. Azt mondta élete egyik legjobb napja volt.

A pultnál ült és mesélt. Haja enyhén göndörödve omlott a válára.

Tetszik!

Csak néztem és igyekeztem beinni a látványt. Mintha ki tudnék valamit sajtolni a látványából, ami beépül a szervezetembe. Így is hozzámtesz valamennyit.

Beszélgettünk. Ő, Drás, öcsém és én.

Imádom, ahogyan nevet, vagy hülyéskedik.

A száját…

Azt a vékony száját, amelyiknek a csúcsa olyan csókolni való.

Hol egy pohár víz, amit a pofámba löttyinthetek?

Csak ültünk az esőben…

2009 július 4. | Szerző: jerrycomovie

 A gondolataimat szeretném megosztani veletek. Tudjátok, hogy megy ez… Én leírom, ti pedig, elvileg, elolvassátok. Első betűtől az utolsóig. Azután, kis szerencsével, valami kis apró “csillagot” nyersz belőle. Vagy mosoly, vagy egy kellemes sóhaj képében. Vagy egy könnycseppében, amit kipislogsz a szemedből.

A lényeg, hogy nyerj te is valamit. Az én naplóm a tiéd is!

Katáról fogok mesélni. Egyszerű róla hisz mostanában szinte csak ő jár a fejemben.

Kata egy talány számomra. Van kisugárzása. Nagyon aranyosnak látom. Már külsejében is inkább zabálni való, mint mondjuk bombázó.

Egyik este feldobta – vagy én, de nem emlékszem – hogy menjünk el inni valamit. Azonnal igent mondtam. Azért nem gondolkodtam ezen, mert tudom azt, amit minden pasi: Ha egy nő iszik, könnyebben elcsábúl (kis szerencsével) és ha elcsábúl, könnyebben megnyílik.

Nem a combjai… a szíve!

Elmentünk kedvenc törzshelyemre, ami még egy órát volt nyitva. Lecsúszott pár tequila, pont, mint legutóbb.

Azután menni kellett. Kata mondta, haza kell, hogy kísérjem. Ellenkeztem volna, de akkor elszakadunk egymástól. Te már tudod: Nem akartam!

Gyalog onnan viszonylag messze lakott… kicsit megmámorosodtunk is. Egymást karolva lépegetünk számomra ismeretlen utcákon. Valahonnan a Bajcsi-ból egészen a keleti felé. Éjjel. Cseperészett.

Beszélgettünk. Ha az ember nem veszi fel magnóra, az ilyen beszélgetésekből csupán foszlányok maradna meg. Foszlányok, amik ázott papírzsebkendőre emlékeztetnek. Amibe valaki az orrát fújta, majd eltaposta egy tócsában.

Szóval, igazából nem sok. Nem tudsz másnap kihúzni egy fiókot a szobádban álló íróasztal aljából, hogy ott találj egy takarosan gépelt kéziratot amin ott áll minden, ami köztetek elhangzott.

De Kata többször megkérdezte, szeretem-e. Nem hiszem, hogy mert ki akarta csíkarni belőlem. Most inkább úgy érzem, azért akarta tudni, mert… mert talán csak biztos akart lenni benne. Talán nem szereti a mellébeszélést.

A hosszú út hihetetlenül rövid lesz, ha szereted azt, akivel rajta lépegetsz. Az eső kicsit rákezdett és Kata megkért, hogy üljünk le egy kapualjba. Mellé ültem és miközben beszélt, azzal a mókásan görbülő szájacskájával, én csak bámultam őt.

Néha még a szavai is elúsztak messzire… Mintha nyitott szemmel álmodtam volna.

Azután gondolatai nehezebb vizekre eveztek és eleredtek a könnyei.

Kata sokkal intenzívebben érez dolgokat, mint én valaha is fogok. Ez jó is, rossz is…

De amikor ott zokogott mellettem és én bátortalanul a vállát, nyakát és arcocskáját csókolgattam, hogy ilyen gyerekes módszerrel megnyugtassam, beleszerettem.

Beleszerettem a fejecskéjébe és az ezer gondolatba, amik ott kavarogtak benne. Igazából, miközben zaklatottan sírdogált mellettem és én puha csókjaimmal halmoztam el, azokat a sötét gondolatokat akartam megcsókolni, amikhez nem férhettem hozzá.

Az emberi száj és a fájdalom valahol ösztönösen összekapcsolódik az emberben. Ha megvágjuk, ütjük magunkat, azonnal a szánkba vesszük a sérült részt. A kisgyermek is feltartott ujjal szalad anyjához, hogy az bibis, és a mama adjon rá puszit. Egy megnyúzott térd is kevésbé sajog, ha anyuka ad rá gyógypuszit.

Én is ilyen gyógypuszikkal akartam segíteni rajta. Nem tudom, sikerült-e, de lassan megnyugodott.

Nem tudom, mi minden futott át az én agyamon, de többek között az is, hogy egész éjszaka lennék a kispárnája és hallgatnám, ahogyan kiadja, elmeséli magát.

Szerettem volna, ha belefúrja vállamba azt az édes arcát és belesír minden fájdalmat, amit érez.

Csak ültünk az esőben, két ember, ezer érzés, és akkor, ott tudtam, hogy szeretem és szükségem van rá.

Amikor elváltunk végül, lakása előtt – persze egy padon, a házától pár méterre még egy órát átbeszéltünk és csak akkor indultunk tovább, amikor a négy romagyerek, akik nem bírtak magukkal, egyre többet oldalogtak körülöttünk – még megcsókoltam, finoman, lassan és lágyan, mintha egy gyümölcsöt kóstolgatnék.

Egy tiltott gyümöcsöt, melyet a fáról le sem szakíthatok.

Kata meg akart esketni, hogy nekünk ennyi volt és ezzel vége, és ha szeretem is egy kicsit, elfelejtem az estét. Elfelejtem a csókokat… Elfelejtem, amit érzek.

Mondtam neki, hogy nem tehetem.

Nem tehetem, hogy ne érezzem azt, amit érzek.

Talán csak az ital miatt csábult el? Talán csak elgyengült egy estére és kicsit odaadta magát? Talán mondtam valamit, amivel megbánthattam? Vagy csak amikor megcsókoltuk egymást, nem érezte azt a kis tüzet, amit én igen és nem is akarja érezni?

Nem tudom… biztosan.

De mivel úgy érzem, nem adatik meg nekünk több, csak az marad, hogy sokat gondolok rá.

Gondolok rá, ahogyan…

…csak ültünk az esőben!

Michael Jackson-terv

2009 július 3. | Szerző: jerrycomovie

– Bougumil, elmesélnéd még egyszer, lassan, hogy mire is fogok rábólintani?

– Nos, Mike, természetesen. Kérem. Dőljön hátra és elmesélem, hogyan képzelem el a “rehabilitációját”!

A törékeny férfi egymás mellé helyezte talpait és kissé előre hajolt a kényelmes fotelben. Feszülten figyelt, de koncentrációját elfedte a napszemüveg, ami szinte már az arcához nőtt. A másik fel alá járkált a kisteherautó nagyságú kandalló előtt, hol a férfit vizslatva, hol a kandalló párkányán felsorakoztatott bekeretezett fényképeket nézve. A képeken gyermekek, kisfiúk mosolyogtak a lencsébe. Néhány félvér kiskölyök, de főleg fehér srácok. Tíztől talán tizenhat éves korhatárig, de mindegyik törékeny csontú, kislányos alkatú volt.

Bougumil ahogyan a mondandójára koncentrált, ki-be zárta ökleit.

– Ahogyan eddig ment, nem mehet tovább. Túl sok balhé, túl sok kérdés. A bankok a nyakadon. Bevételed alig. Ki merem jelenteni, hogy csőd. Neverland elúszik… Ez nem egy jóslat. Ez a tény! Az állatok gondozása, a park és ami vele jár, túl sokat emésztett fel. A jogdíjakból befolyt összegek el sem jutnak a bankszámládra. Akik eddig hiteleztek, elfordultak tőled.

A törékeny férfi hintázni kezdett ültében. Előre-hátra. Kezeit a gyomrára szorította és grimaszolt. De nem szakította félbe. Kérdései magának is zavarosnak tűntek, nem álltak össze, és könnyen elsodródtak, mint egy esőben eltévedt pillangó. Kérdezett volna, de valahogy erőtlenné vált. Így inkább csak hallgatta Bougumil okfejtését és történetét. A robosztus férfinak már megvolt a története, néhány “társával” eléggé átrágták, hogyan tovább. Neki nem volt más dolga, csak, hogy figyeljen, majd áldását adja a visszavonhatatlan lépésre.

A Michael Jackson-tervre.

Bougumil egyenletes sebességgel rótta apró köreit a kandalló elé fektetett vastag padlószönyegen. Michael falfehérre vált arccal igyekezett követni a mozgást. Néha elrévedt.

– A bankokra tehát már nem számíthatsz. Ki akarnak csinálni. A szerződéseid olyanok, hogy akár egy embernagyságú piócát is magadra tekerhetnél a bokádtól körbe a fejed búbjáig. A bankok simán eladnák a történetüket a médiának. Az egyetlen oka, amiért még nem látjuk az esti híradóban, hogy hitelképtelen vagy, hogy akkor a pénzeik beszedésére irányuló bármely lépés eleve kudarcra lenne ítélve.

Ők legalább annyira várnak valami csodát, mint te, Mike!

Jacko-t nem sértette a becenév. Bougumiltól semmiképpen. A férfi túl régen segítette a színfalak sötét árnyékaiba rejtezve. Már az első pedofilbotrány alatt dolgozott neki. A színfalak mögött… Szó szerint. Sosem készült róluk közös fotó. Bougumil munkája a szar eltakarítása volt. Már jóval Mike előtt is ezt csinálta. Hasonlóan kiterjedt stábbal dolgoztatott, mint akik az elnök környezetében sikálták a politikai élet szarát.

És szar volt bőven.

– Az eddigi életedet persze lehúzhatjuk a klotyón. Itt már nem az a kérdés, mennyire jól tudsz kiszállni. Nem tudsz jól kiszállni! Sajnos nem. Mindent a bank vitt! Itt már csak egy feladatunk van: Ki kell téged ragadnunk. A gyermekeid, a családod, az a néhány riporter, akik gyakorlatilag a seggedbe bújva keresték meg a napi betevőt, a menedzsered, még az a tetves majmod is, azt fogja hinni… véged! Meghaltál! Lehúztad a rólót.

Jacko elhaló hangon suttogott: – A gyermekeimet is elveszítem? Arca most természetesen fehérlett. Olyan sápadt volt, akár egy kád tej.

– Mike, meg kell értened: Nincs tovább! Gyakorlatilag már meg is haltál a világ számára. Értékelhetőt nem tudtál a menedzserek és a studió kezébe nyomni az elmúlt öt évben. Ezt nem én állítom! – tette hozzá, mert látta, hogy az énekes levegő után kapkod. – Ezt azok a seggfejek állítják, akiket etetsz! Szarházi egy banda.

Bougumil nem rótt több hiábavaló kört. Letérdelt Jacko elé és megfogta a kezét. Csak kicsit szorította meg. Nyomaték kedvéért. Vigyázva a férfi csontozatára. Egy erős kézszorítás végzetes lehet számára.

– Mike! Át fogsz menni a hídon és fel fogod égetni! Kevesen fognak erről tudni. A stábomat már felszámoltam, hogy könnyebb legyen véghez vinnünk. Hárman maradtak, akik többé-kevésbé tudni fognak erről, rajtunk kívül. De velük tűzbe mennék. Vázolnám a tervet. Az egészet persze csak mi ketten ismerhetjük teljes részletességében. Még a többiek sem.

– Még Slotwick sem? – kérdezte Jacko, tudván, hogy Benji Slotwick volt Bougumil jobbkeze. Őlt is érte, ha úgy hozta a sors. Szó szerint.

– Benji sem! – Bougumil a keresztnevén szólította a zsidó testőrt. Mégis csak a jobbkeze akiről beszélnek. – Viszont Benji nem fog feltenni felesleges kérdéseket. Pont, mint, ne haragudj meg, te sem!

Jacko lehorgasztotta a fejét. Szemüvegét vissza kellett tolnia az orrára, nehogy az ölébe essen. Jó ideje nem ült már meg biztosan az orrnyergén semmilyen készség. A sok elcseszett beavatkozás.

– Már megvan a hasonmásod. Két hónapja él a kezünk alatt, Iowa-ban, lakókocsiban. Elég messze a riporterektől, a kérdésektől. A srác tényleg olyan, mint te. Évekig élt belőled. Nincs hangja… csak playback-et nyomott fénykorában, de a mozgása… Láttam róla videókat. Még a fénykorból. Még a te fénykorodból… Jól csinálta, de a siker, amit a neveddel szerzett saját számára, visszaütött rá is. Kábítószer, fogadások és még több kábítószer. Árnyéka önmagának, de nekünk ez csak jó. Olyan, mint te…

Kopogtak a szoba ajtaján. Jacko halkan kiszólt, hogy bejöhetnek, de Bougumilnak meg kellett erősítenie. Az ő hangja mély basszusként zengett. Egy ápolónő lépett be, kis asztalt tolva maga előtt, megpakolva a “cucc-cal”. Bougumil csak így hívta a sok szemetet, amire az énekesnek szüksége volt, hogy ne essen szét. Nem szó szerint, habár… – nem tudott nevetni a gunyoros gondolatain. Elkötelezte magát ennek a férfinek és nem fért bele a munkakapcsolatukba, hogy kinevesse.

Mikor végzett az ápolónő, Jacko kicsit összeszedte magát. Hátradölt a puha fotelben. Most már nem a gyomrát gyürkészelte, hanem a karfákat.

A srác neve, Richie Evans. – Folytatta Bougumil. – A neve igazából lényegtelen. A külvilág számára ő már te vagy. Jó ideje foglalkozunk vele. A külseje a tiéd… Szerencsére, erre költenünk nem kellett. Megtette ő, amíg tudott magáról. Most csak fazonírozzuk, fogyasztjuk. Azt szeretnénk elérni, hogy az orvosod, amikor Richie átveszi a helyed, ne tudjon megkülönböztetni titeket.

– Rá fog jönni! – nyökögte az énekes csillag.

– Nem fog rájönni. Az orvosaidat többet váltogattad, mint más a fehérneműit. Ez a mostani belenézett az arcodba párszor, de még nem tapogatott végig teljesen, tetőtől talpig. Egy másik, alaposabb, jobb orvos, elképzelhető, hogy rájönne a túrpisságra, de ez nem fog. Nem véletlenül választottuk őt. Össze fog roppani, amikor odakerül a sor. Világgá fut…

– Richie lassan kész! Még lezárod a szerződéseket az utolsó koncertturnédra. Szerződésszegés lesz a másik céggel szemben, de kasszírozni fogsz, még mielőtt elkezdődik a tánc. A könyvelőid között voltak ügyes kezű emberek is. Volt, aki nem volt az… el is veszítette a kezét, némelyik, de nem tartozik ide.

Valamennyi pénzed már ki van menekítve most is. Senki sem tudott róla. Te sem! De van, elhiheted nekem. A szükséges iratokat jó helyen tartom. Ezzel a szerződéssel pedig robbantod a bankot, mielőtt kisétálsz.

– Richie-vel mi lesz? – kérdezte elrévedve a pop ikon. Szeme sarkából forró könnyek csorogtak, lassan… lassan. Nem a hasonmást síratta. Hála és önsajnálat volt azokban a könnyekben. Hála Bougumil iránt és önsajnálat az eltékozolt élete iránt.

– Evans a mi gondunk. Azt hiszi, hogy részese a király utolsó koncertsorozatának. Ami azt illeti, az is. A legfontosabb puzzle darabkája a cécónak. De a helyére teszem! A részletek nem fontosak. Annyit tudj, hogy te mész, ő jön és vár rád egy Tabula Rasa.

– Miért teszed ezt értem, Bougumil? Miért segítesz nekem… miért? – Az apró férfi, szinte még gyerek, könyörgőn nézett fel a férfira, ki jövője kulcsa.

– Mike. Amikor hozzád kerültem, esküt tettem. Csináltam előtte pár szar melót. Dolgoztam fontosabb embereknek. Olyasmiket tettem, amiket ember nem tenne. Viszont elmaradt a hála. Átvertek néha. Igen! Engem is át tudtak verni! Naív voltam! Viszont most én verek át mindenkit! Ez nekem egy elégtétel. Átverem a világot! Te már most is legenda vagy, Mike, és ezek után pedig te leszel az Istenük! Nekem elég a tudat, hogy te biztonságban leszel és röhöghetek a sok senkiházin, akik eddig élősködtek rajtad. A családodon, akik már most marakodnak, hogy hogyan jöjjenek ki jól a csődödből. Tudtad, hogy az NBC már leforgatott egy emlékműsort is  a neveddel? Persze, főleg töltelék anyag… Hiányzik még a zenei élet krémje, de hidd el,annak a kurva médiabázisnak már most van 50 percnyi anyaga, amely alá egy bágyadt picsa felolvasta az egész eddigi életedet. Nem hagyták ki a botrányos gyerekmolesztálási ügyeket sem. Össze van vágva. Úgy értesültem, ez a kész anyag fele, de ha te kiesnél a mókuskerékből, azonnal lesz kb. félszáz interjúalanyuk, akik majd a sorsod felett csámcsognak és sajnálkoznak. Mondhatnék neveket, de miután a családodból már ketten benne vannak, névlegesen, a projektben, azt hiszem, nem számít, kik fognak még megszólalni.

– Lizzie? – kérdezte tátogva Jacko.

– Miss. Taylort is megkeresték fél éve, de elhajtotta őket a retkesbe. Miss Taylor szeret téged. Maradt így is elég áruló.

– A gyerekeimet sem láthatom többé, ha belekezdünk, Boug? – hápogta a nagyra nőt Pán Péter.

– Mike. A mi szakmánkban ez volt a járulékos veszteség. Sajnos, amikor letérsz az útról, olyan lesz, mint az űrben, ha elvágod a köldökzsinórt. Elsodródsz! El kell felejtened őket.

Az énekes némán sírt. – Nem tehetem meg velük. Nem lehet…

– Mike. Ne ringassuk magunkat üvegilluziókba. Tettél rondább dolgokat is. Tudjuk mindketten. Senki sem tehet ezek után neked szemrehányást. És nem is fog. Új életet kezdel a szigeten, amiről annyit beszéltünk. Az igazi Neverland-en. Az igazi seholszigeteden. Éppen csak Wendy és az elveszett fiúk nélkül.

– Magányos leszek. Egyedül leszek!

– Mike! Te vagy a földkerekség legöregebb Pán Pétere! Bólints és elröptetlek a szabadságba.

– Nem fogom bírni… A gyógyszereim nélkül nem. Egy szigeten… nem leszek képes… élni!

– Az utolsó három hónapban amit kaptál, a cucc, gyakorlatilag kitisztította a szervezetedet. Csupán gyenge akarsz lenni, de rég nem vagy az. Pszichotikus bilincsben vergődsz. Sokkal régebben dolgozom a kimentéseden, mint gondolod. Az első gyerekbotrányok idején már elkezdtem lépéseket tenni. Hosszú út volt, de eljutottunk idáig. Egyetlen dolgod van, Mike. Vagy maradsz és Richie Evans még keres rajtad kicsit, vagy megfogod a kezem és felállsz a fotelből.

– El kell búcsúznom a gyermekeimtől. – szól rekedten.

– Nincs búcsú! Lehetsz velük. Megölelheted őket olyan erős szeretettel, amilyennel eddig sosem, de nem szólhatsz nekik, nem köszönhetsz el tőlük.

A könnyek lassan száradtak fel a törődött arcon. Michael Jackson felnézett Bougumil Sanders arcába 2009. június 23. napján és kinyújtotta a kezét a férfi felé, aki felhúzta és magához ölelte az apró testet. Legalábbis hozzá képest apró testet.

Az énekes sírt. Bougumil is megtörölgette a szemét. Ha bárki rákérdezett volna, azt mondja, csak kicsit megizzadt a szeme alatt. Nem könny.

– Segíts Bougumil!

– Segítek, Mike. Istenemre, segítek!

Michael Jackson meghalt Kalifornia államban, Los Angeles városában, 2009. június 25. napján. Richie Evansnak hívták ekkor, de csak négy ember tudta. Az egyik Richie Evans volt, maga, a másik három pedig egy erős szövetség három sarka.

A három sarok egy exénekes volt, egy exzöldsapkás problémamegoldó és egy extestőr, aki az exzöldsapkás legjobb barátja volt.

Három nappal később, 2009. június 28. napján egy gyermekforma, kortalan férfi, partra lépett Great Inagua szigetén. Volt egy társa is, aki elkísérte és Mike-nak szólította, ha kettesben voltak. Ha más is volt velük, Billy Pan-nek nevezte. Valami Billy Jean és egy Peter Pan nevű valakik után.

Egy hónapig voltak együtt. Utána a nagyobb darab férfi elköszönt és elengedte a kissebb kezét. Átvitt értelemben. A magára hagyott férfi hamar beilleszkedett a sziget életébe. Matthew Town-tól nem messze lakott egy igen takaros házikóban. Amire szüksége volt, azt megkapta két cégen és egy bankon keresztül. Kopasz fiatalember volt, apró, vicces bajusszal. Lehetetlen volt megállapítani a szeme színét, az amúgy groteszk orrán csuszkáló napszemüveg miatt. Társaságba nem járt el, csak éldegélt… Az idősebb férfi rendszeresen meglátogatta.

Ilyenkor a ház teraszáról belebámultak az Észak-Atlanti Óceán kavargó vizébe és semmiségekről beszélgettek. Néha pedig a családról és gyerekekről.

Az elveszett gyerekekről. Az elveszett gyermekévekről.

Víz az asztalon

2009 július 3. | Szerző: jerrycomovie

 Van úgy, hogy valamiért nem müködik. Keresed rá a választ… kiutat, hogy lehessen, mégsem lehet. Nem a te hibád.

Azt hiszed, müködni fog. Te akarod is. Józan eszed tudja: Te és Ő az két világ.

Kiöntessz egy pohár vizet az asztalra, hogy benne lásd. Az arcát.

De nem csak azt látod, hanem egy életet. Pont, akár egy üveggömbben. Belenyúlnál és magadhoz húznád. Mert kell… Mert…szereted.

De szereted valójában, vagy csak… szereted?

A szerelem annyi féle, ahány ember érzi, amennyi ember iránt.

Szeretheted úgy is, hogy nem vagy szerelmes. De szerelmesen könnyebb.

Néha, nem tudod, mikor léped át a keskeny partot, melyet a tenger két oldalról ölel körbe és neked óvatos léptekkel át kell haladnod a szeretetből a szerelembe.

Nehéz, ha nem első látásra szerelem.

Harcolsz ellene. Nem véres csatát vívsz, épp csak meggyőznéd az eszed, hogy nem hiányzik neked sem ő, sem az egész, ami vele jár.

Kitalálsz vélt és valós hibákat, amikbe beleköthetsz, mert nem érezheted azt, amit érezni akarsz.

Agyad és szíved akár egy mérleg, amely sosem egyensúlyozható ki teljesen.

A víz pedig lassan szétterül az asztalon. Te belenézel, hogy lásd.

Dohányzik… utálod a cigarettát… nem is szép… erősen markolod ezt az érzést, miközben lassan nem tudsz elképzelni nála gyönyörűbbet… buta…de tudod, hogy ez sem igaz… nem elég csinos… miközben karjaidba zárnád órákra… napokra… egy életre… problémás… és meg akarod mindet oldani… nyafog… de úgy érzed, nem tudsz ezzel sem betellni… fiatal… holott te vagy öreg… nem akarod őt… de mégis.

– Szerelmes vagy belém? – kérdezi, incselkedve, de szemében apró, mohó lángok izzannak.

Nem akarod megsérteni, de hazudni sem akarsz, mert az is sértés. Szereted… hisz lehetetlen nem szeretni… mégis, nem tudod, azt érzed-e, amit az irodalom, az élet, a világ csak SZERELEMNEK nevez.

Érezted már, de az nem ilyen volt. Mert nem lehet ugyanoolyan két szerelem… mert másokról szól.

Ha ugyanazt éreznéd többek iránt szerelem alatt, akkor valószínüleg, egyikükbe sem voltál szerelmes.

Nem érezheted azt az egyik iránt, amit majd a másik iránt is fogsz.

– Szerelmes vagy belém?

Tudod, hogy igen. Talán. Legalábbis… inkább igen, mint nem. Szeretned kell, hiszen csak őrá gondolsz. A könyv, amit a kádban fekve lapozgatsz, 2-3 oldalt is elöreugrik, mire vissza kell lapoznod, hogy lásd, mi történt.

A buszon elbambulsz és őt keresed a többi utasban.

Látni akarod. Akkor is, ha csak pár percre.

– Szerelmes vagy belém?

Nem tudod kimondani… Sebeztek már meg és nem akarod a szívedet páncél nélkül szabaddá tenni. Mondhatnád: – Igen! Szeretlek! Nagyon szeretlek! – de félsz, hogy nem viszonozná, csak nevetne rajtad. És az jobban fájna mindennél… mindennél…

Kiöntöd a vizet az asztalra. A pácolt fán egyenletesen szétterül. Ő veled szemben ül és amíg nem mersz a szemébe nézni egyenesen, addig a tükörképét vizslatod.

Átnyúlnál az asztal felett és magadhoz húznád. Megcsókolnád… vagy…

– Szerelmes vagy belém?

…megcsókolnád… vagy… csak azt suttognád: -Igen! Szeretlek!

 

Segíts-levél!

2009 június 29. | Szerző: jerrycomovie

 Talán találkoztál vele te is. Tele van vele az iwiw és a freemail is. Meg, gondolom, olyan helyek is, amiket nem is ismerek.

A lényeg, nem kell pénzt küldeni, elég a levelet továbbítani és akkor a beteg baba családja gazdagabb lesz néhány centtel.

De eszembe jutott valami: A rendszer a levél szerint figyeli, kinek küldöm tovább az üzit és az alapján jutalmaz. De ez engem zavar.

Viszont nem tudom, kinek kellene panaszt tennem, így marad a blogom, hogy azon keresztül szóljak az Internetnek.

Kedves Internet!

Nagyon örülök, hogy részt veszel ilyen kezdeményezésekben és nem csak, hogy Viagrát meg ocó játékokat akarsz rám sózni. Szép gesztus tőled, hogy hatalmadat a gyengék és elesettek megsegítésére fordítod.

De van egy kis gondom.

Nem értem, a baba segítéséhez miért kellenénk mi, idegenek. Ha úgy érzed, raj akarsz lenni, akkor az összeget ne tőlünk tedd függővé, hanem szépen utald át feltétel nélkül a rászoruló családnak!

A másik meg az, hogy az én levelezésemet ne kövesd le, ha nem muszáj. Én sem tudom, pedig mégis csak az enyém…

Ettől függetlenül maradok feltétlen híved!

P.S.: Remélem nem haragudtál meg kioktatásért és lehetővé teszed a továbbiakban is, hogy látogassam azokat a remek kis pornóoldalakat, amiket eddig!

Köszönöm!

Lak-dalom

2009 június 26. | Szerző: jerrycomovie

 Jerryco: Lak-dalom

Volt egy házam, hatalmas,
Mögötte fák, hat almás.
Hejj, a gyümölcseit élveztem volna,
Ha sok kis romakéz el nem lopta volna.

Hatalmas házam, körötte birtok,
Benne medence, dzsakuzzi, szauna,
És még mit bírtok!
Hejj, mindezt, hogy élveztem volna.
Ha szorgos romakéz el nem lopta volna.

Szegény házam, szegény fejem,
Mind elhordták, plusz a nejem,
Aki szitkot és tálat vágott nekem…
Mi voltál és mivé lettél?
Felejtsd el, hogy megszereztél.

Nem is lenne történetem jó tanmese,
Ha semmiről se szólna,
Ha arám történetesen, nem egy cigányvajda
legkissebb leánya volna.

Meglopták a magyar fiút,
Nem is maradt neki kiút.
Nyakáig ért már a mutra,
De minek lépett cigány útra?

Szerelem?

2009 június 22. | Szerző: jerrycomovie

 Hát, nem tudom.

Írhatok nevet, hiszen ismerős nem nagyon olvas… remélem. Közeli!

Kata.

Egy név. Jelent valamit? Neked talán nem.

Kata nálunk lett gyrosos lány. Nem szép deffiníció, de dolgozzunk ezzel.

Lehet kedvelni. Kedves arca van, mondhatjuk, hogy csinos. Nem szép.

De szarni rá, mert ellenben a stílusa…

…imádni való!

Imádom is! Nem tehetek róla. Látni kell.

(Hiányzik, hogy nincs itt balcsin. Látnom kellene nekem is! Most! És többet!)

Nem tudom, hányadán állok vele. Összeveszünk valami oltári faszságon, de esküszöm, egy perc alatt kibékülünk. Nem tudok rá 3 percnél tovább haragudni, pedig azért, fel tud idegesíteni.

De van egy apróság…

Eljöttem balatonra és többet gondoltam rá közben, mint bárkire az elmúlt időszakban.

Talán, az is közrejátszik ebben, hogy kedden iszogattunk, beszélgettünk és megcsókoltam.

Ő pedig visszacsókolt.

Nem fogok hazudni, de a csók alatt kissebb rövidzárlatom volt.

Kata azt mondja, visszacsókolt.

Jó pia a tequila, de ha ma választhatnék, akkor inkább egy józan csók tőle, mint a világ összes tequilája. Mert emlékezni akarok arra, ahogyan visszacsókolt.

Emlékezni akarok rá!

Emlékezni, mert az a csók fontos pillanat!

Persze, foghatjuk rá, hogy két magányos ember együtt mulatta az időt, de nem erről van szó.

Szerintem…

…csak óvatosan jegyzem meg…

SZERETEM!

Nem tudom, megmondjam-e neki.

Van barátja… alakulóban… egy srác…Hollandiában. Meg házinyúl is… meg!

Meg!

Meg!

Hiányzik!

Szeretném, hogy hozzámbújjon. Búgjon. Bele  fülembe!

Érezzem az illatát. Halljam, ahogyan mond valamit, de azt csak nekem.

Igen, azt hiszem szerelmes vagyok kicsit belé.

Vagy jobban!

De neki nem árulom el. Gyáva szar vagyok!

Elég, ha te tudod, blogom, naplóm.

Neked elmondom, és azzal annyi elég is! 🙂

(Az esküvőre utaló szavak csak a hangulat fokozása miatt lettek beletéve. Részegen ilyen kis vicces vagyok.)

Tanmese

2009 június 22. | Szerző: jerrycomovie

 Balatoni párbeszéd. Tanmese:

Öcsém és Z. beszélgettek, egy Star Trek – Voyager, vagy mi kapcsán. A lényeg, hogy az epizódban Borgok felhasználtak egy technikát, amit az emberektől kaptak, visszaütött rájuk és az embereket tették felelőssé.

Z. azt mondta, igazuk van.

Öccs próbálta meggyőzni:

– Ez olyan, mintha valakinek megmutatnád, hogyan gyújtson tüzet, az magára gyújtja a házat, mert hülye, azután az téged venne elő.

– Ezt így nem értem…

– Másképp mondom. Megtanítalak vezetni, adok egy autót, te meg kaszkadőrködsz, szarrá töröd magad és engem okolsz.

– Hát, azért nem éppen…

– Oké, van egy jobb példám: Kitalálom, hogy leszoplak és neked ez tetszik, azután nem vagyok ott, te meg levágod a faszod, hogy leszopd magad…!

– Oké, így már kezdem érteni!

Ezek nagyon hülyék!

Csinááátass tévét!

2009 június 16. | Szerző: jerrycomovie

 Csodálatosak azok a reklámok, amelyek príma ajánlatokkal igyekeznek eladni a televizíót. Be is dőltem volna nekik, ha… de engem ez nem érdekel.

Ellenben apám szólt, irassam át a tévét az üzletben, mert a másikon van sport csati. Ami kell! Neki…

Elindultam és mivel eléggé pozitívan álltam a szituhoz, egy lendülettel lemondtam az előző előfizetést, mert drága is, meg nem is tartunk rája igényt. Egy hónap eltéréssel, hogy ha minden kötél szakad, azért legyen tévé.

A másik cég – T-Mobil – jobb ajánlattal jött. Akkor legyetek ti.

Elsőre átírattam az üzletet, így rendezni kellett a tartozásokat. Nem volt. Ugorjunk. Elküldték a papirokat a megfelelő helyre. Várjunk!

Oké, de nekünk kell majd az internetes televízió. – Oké! Lesz!

Elröpült a hónap. Visszamegyek, hogy áll a bál?

Átírás az oké, meg szép. De melyik csomag?

Ez vicc? Szó volt róla.

De vissza kell küldeni… A francba! Titeket!

Viszem első szerződést, benne parabola antenna.

Nem jöttek ki. Telefonhívás, pénteken, este… – Sajnos nem fog menni. Ott voltak, nem volt senki.

– Hülyének néznek? Az üzlet nappal nyitva van.

– De nem tudják hova tenni a parabolát.

– Ja, akkor mondja ezt. Kell netes.

Ez volt valamikor április elején.

Ma sincs netes tévé.

T-Mobil?

Lófaszt!

Indiánnak!

2009 június 2. | Szerző: jerrycomovie

 A 12-es szerveren vagyok, de mivel a fiam kezdte el a játékot én meg nem tudok perfektül németül, ezért sok segítséget nem jelentek szerintem! 🙂

A nevem Orult torpe, ennyit tudok segíteni meg. Ha a játék közben van kérdésed, itt a freemail címem: leszegett@freemail.hu !